GOETHE-GYŰJTEMÉNY AZ AKADÉMIÁN

A Magyar Tudományos Akadémia történetének első 130 évében meghatározó szerepet játszottak az adományozók, gondoljunk csak mindjárt az intézmény alapításának körülményeire: az országgyűlésen 1825. november 3-án Széchenyi és társai pénzbeli felajánlására, majd néhány hónappal később, 1826. március 18-án szintén Pozsonyban Teleki József adományának bejelentésére, miszerint a gróf az újonnan alapított Tudós Társaságnak adományozza családja több generáción át szisztematikusan gyűjtött könyvtárát, megalapítva ezzel az Akadémiai Könyvtárat. A második világháború végéig számos nagyszerű adomány segítette a tudományok művelését és az intézmény működését, de még a méltó elhelyezését biztosító impozáns palotájának megépítése is adományozók nagylelkűségének köszönhető. E nagylelkű adományozók sorába tartozik Dr. Elischer Gyula is, aki 1895-ben a vallás- és közoktatási miniszteren, Wlassics Gyulán keresztül felajánlotta nagybátyjának, Elischer Boldizsárnak értékes Goethe-gyűjteményét az Akadémia számára.

A műgyűjtő Elischerek

Ki is volt ez a két adományozó, akik mindketten komoly sikereket értek el polgári foglalkozásukban, és emellett koruk kiemelkedő műgyűjtői és művészetpártolói voltak? A német származású evangélikus Elischer – korábbi névalakban Oelloescher – család a 17. század végétől a felvidéki Gölnicbányán élt. Elischer Gyula nagyapja, Elischer Boldizsár (1794–1831) már Eperjesen volt mészáros, mindhárom fia tanult ember lett. A legidősebb, a Goethe-gyűjteményt létrehozó Boldizsár (1818–1895), valamint a fiatalon elhunyt legkisebb, Gábor (1828–1852) ügyvédnek tanult. A középső, Károly (1822–1885) kiváló zongoristává képezte magát és Lipcsében zeneműkiadással foglalkozott, majd a szabadságharcban való részvétele miatti öt év várfogság letöltése után visszatért apja mesterségéhez: hústermékekkel kereskedett Kassán. A zene egész életében fontos maradt számára, nevét ott találjuk az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia alapítói között. A fennmaradt családfa szerint csak neki születtek utódai. Feleségül vette Orkutszky Károly ügyvéd lányát, Lavíniát, hat gyermekük közül Gyula volt a legidősebb.

Elischer Boldizsár Lipcsében tanult jogot, majd Pesten köz- és váltóügyvédként szerzett komoly szaktekintélyt. Az 1850-es években a váltójog magántanára lett a pesti egyetemen, és számos kereskedőház és pénzintézet, köztük az Osztrák-Magyar Bank jogi képviselőjeként dolgozott. Goethe iránti rajongásában fontos inspirációt adott német származása és német anyanyelvű baráti köre. A magyarországi német családok generációról generációra adták tovább a Goethe-tisztelet hagyományát. A Felvidék magát „deutschungar”-nak nevező polgári rétege volt e Goethe-kultusz leghűségesebb ápolója. A német egyetemeken tanuló magyarországi diákok körében elterjedt a Goethével kapcsolatos emlékek (emlékkönyvek, más relikviák) gyűjtése. Elischer pesti barátai elsősorban német anyanyelvű, hagyományőrző magyar–német polgári értelmiségiek voltak, közülük számosan a Felvidékhez, főként Kassához és Eperjeshez köthetőek, mint Heckenast Gusztáv, a Wigand fivérek vagy a zeneszerző Robert Volkmann. Tagja volt Heckenast híres és művelt baráti körének is, az általuk fenntartott élénk társasági életnek. És természetesen hathatott rá a hazai irodalmi közízlés is: a magyar irodalom számos írójára is rendkívüli hatással volt Goethe munkássága, gondoljunk csak Kazinczy Ferencre, Arany Jánosra vagy Eötvös Józsefre.

Elischer Boldizsár (Balló Eduárd festménye)

Elischer Boldizsár jól ismerte a német területen kialakult Goethe-kultuszt is. Ahogy Goethe, ő is a lipcsei egyetemen végezte jogi tanulmányait, erőteljes hatással lehetett rá az itt kialakult Goethe-tisztelet. Gyűjtőtevékenysége feltehetően már tanulmányai idején elkezdődött. Lipcsében élt a legjelentősebb magán Goetherelikvia-gyűjtő, Salomon Hirzel, akivel baráti kapcsolatban álltak. Hirzel tanácsokkal és ajándékokkal segítette a magyarországi gyűjtőt. Szintén fontos szakmai segítséget nyújtottak Elischernek a német és osztrák Goethe-szakértők (így Friedrich Zarnecke, Hermann Rollett, Gustav von Loeper). Külföldi útjait Goethe-utaknak (Goethereisen) nevezte, és szinte minden alkalmat megragadott, hogy gyarapítsa gyűjteményét. Tagja lett a bécsi Goethevereinnak, az 1885-ben megalapított weimari Goethe Társaságnak és a frankfurti Freies Deutsches Hochstiftnek. Ezek az intézmények elsősorban Goethe munkásságának megismertetését, a Goethe-kor és a német romantika dokumentumai és irodalma gyűjtését tekintették legfontosabb feladatuknak. A Hochstift Goethe házának őrzőjévé avatta, amiről díszes oklevelet állítottak ki számára. Az évek során gyűjteményével olyan hírnévre tett szert, hogy jeles Goethe-kutatók is felkeresték. Anyagilag is támogatta a Goethe-kultusz számos megnyilvánulási formáit, mint például emléktábla-avatások vagy vándorgyűlések megrendezése.
Élete utolsó éveiben Pesten, a Bálvány utca (korábbi nevén Göttergasse, ma Október 6. utca) 10. szám alatt a második emeleten lakott, és itt hunyt el 1895. március 25-én. Közismert ember lévén, haláláról hírt adtak a lapok. A Pester Lloyd híradásában Elischer érdemeinek ismertetése mellett említést tett az értékes Goethe-gyűjteményről, amelyről úgy tudták, tulajdonosa eredetileg a weimari Goethe Múzeumnak akarta adományozni. Ám meggondolta magát: végrendeletében legidősebb unokaöccsére, Gyulára testálta. Jobb kezekbe nem is adhatta volna.

Elischer Gyula 1846. október 15-én szintén Eperjesen született, iskoláit szülővárosában és Kassán végezte, majd Bécsben járt egyetemre, ahol 1871-ben avatták orvosdoktorrá. Hazafiúi érzelmeit jól mutatja, hogy kedvező állásajánlatok ellenére hazatért Magyarországra. Házasságkötése után feleségével Budapesten telepedett le, ekkor már Pesten élt nagybátyja is.

Gyakorló orvosként (1893-tól haláláig a Szent Rókus Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának főorvosa), egyetemi oktatóként és tudományos kutatóként komoly megbecsülést szerzett a századforduló orvosi közéletében, 1903-ban a közegészségügy terén szerzett érdemeiért a királytól magyar nemességet kapott, ekkortól viselte a thurzóbányai előnevet. Sokoldalú egyéniségét jól mutatja, hogy hivatása mellett tanult zenészként, műkedvelő festőként és főként kiváló műgyűjtőként is komoly hírnévre tett szert. A 19. és 20. század fordulója a hazai műgyűjtés fénykora, köszönhetően az arisztokrata és egyházi gyűjtők mellett megjelenő polgári származású műgyűjtők aktív tevékenységének, akik fontos szerepet töltöttek be a kor kulturális életében. Elischer műgyűjteményének metszetanyaga korának egyik legjelentősebb kollekciója volt, közülük több száz Dürer és Rembrandt lap került az Országos Képtár (a Szépművészeti Múzeum jogelődje) grafikai gyűjteményébe.

Dr. Elischer Gyula

Vezetőségi tagja volt a Műbarátok Körének, gyűjteményének darabjaiból tárlatokat rendezett, s számos művészettörténeti előadást tartott. Gyűjtői tevékenységének szerves részét képezte az elméleti művészettörténeti kérdésekben való elmélyülés. Nagybátyja Goethe-gyűjteményével ellentétben az ő műgyűjteménye 1909-ben bekövetkezett halála után nem maradt egyben, részben értékesítették, részben két fia és felesége között oszlott meg. A magyar kultúrtörténetbe azonban nemcsak gyűjtőként, hanem nagylelkű adományozóként írta be a nevét. Haláláról megemlékezett az Akadémia, ravatalánál ott volt az intézmény koszorúja, és érdemei elismerésére, emléke megőrzésére emlékbeszédet tartottak róla a tudományos osztályok ülésein.

Adományozás

Elischer Gyula nagybátyjának szándékait követve nem adta el a megörökölt Goethe-gyűjteményt, hanem hazájának szolgálatot téve valamelyik kulturális közintézménynek, de leginkább a Magyar Tudományos Akadémiának kívánta átengedni. Felajánlása előzményeiről néhány érdekes részletet tudhatunk meg a Pester Lloydból. Az újság 1895. május 27-i esti lapja arról számolt be, hogy Elischer Gyula két hónappal nagybátyja halálát követően annak lakásán kiállítást rendezett az értékes kollekcióból. Elischer doktor egy nagyobb társaságot is meghívott a kiállítás megnyitására, de az egyébként – nagy sikerre való tekintettel egy nap hosszabbítást is beleszámítva – három napon keresztül látogatható volt minden budapesti Goethe-rajongó számára.

A prominens látogatók közé tartozott Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszter is, aki a búcsúzásnál vendéglátójának kifejezte azt a kívánságát, hogy szeretné, ha ezek a kincsek hosszú távon hazánkban maradnának. Az újságíró arról is értesült, hogy a kívánság teljesülésének minden alapja megvan. Addigra valószínűleg szóban megállapodtak annak intézési módjában, hogyan is kerülhetne a különlegesen értékesnek tartott gyűjtemény a Magyar Tudományos Akadémiához, ugyanis Elischer Gyula Wlassicshoz címzett levele, amelyben megtette felajánlását, és arra kérte a minisztert, járjon közben az Akadémia elnökénél az ügy érdekében, tíz nappal későbbi, 1895. június 9-i keltezésű.

Scroll Up