GOETHE-GYŰJTEMÉNY AZ AKADÉMIÁN

A Magyar Tudományos Akadémia történetének első 130 évében meghatározó szerepet játszottak az adományozók, gondoljunk csak mindjárt az intézmény alapításának körülményeire: az országgyűlésen 1825. november 3-án Széchenyi és társai pénzbeli felajánlására, majd néhány hónappal később, 1826. március 18-án szintén Pozsonyban Teleki József adományának bejelentésére, miszerint a gróf az újonnan alapított Tudós Társaságnak adományozza családja több generáción át szisztematikusan gyűjtött könyvtárát, megalapítva ezzel az Akadémiai Könyvtárat. A második világháború végéig számos nagyszerű adomány segítette a tudományok művelését és az intézmény működését, még a méltó elhelyezését biztosító impozáns palotájának megépítése is adományozók nagylelkűségének köszönhető. E nagylelkű adományozók sorába tartozik Dr. Elischer Gyula is, aki 1895-ben a vallás- és közoktatási miniszteren, Wlassics Gyulán keresztül felajánlotta nagybátyjának, Elischer Boldizsárnak értékes Goethe-gyűjteményét az Akadémia számára.

Ki is volt ez a két adományozó, akik mindketten komoly sikereket értek el polgári foglalkozásukban, és emellett koruk kiemelkedő műgyűjtői és művészetpártolói voltak? A német származású evangélikus Elischer – korábbi névalakban Oelloescher – család a 17. század végétől a felvidéki Gölnicbányán élt. Elischer Gyula nagyapja, Elischer Boldizsár (1794–1831) már Eperjesen volt mészáros, mindhárom fia tanult ember lett. A legidősebb, a Goethe-gyűjteményt létrehozó Boldizsár (1818–1895), valamint a fiatalon elhunyt legkisebb, Gábor (1828–1852) ügyvédnek tanult. A középső, Károly (1822–1885) kiváló zongoristává képezte magát és Lipcsében zeneműkiadással foglalkozott, majd a szabadságharcban való részvétele miatti öt év várfogság letöltése után visszatért apja mesterségéhez: hústermékekkel kereskedett Kassán. A zene egész életében fontos maradt számára, nevét ott találjuk az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia alapítói között. A fennmaradt családfa szerint csak neki születtek utódai. Feleségül vette Orkutszky Károly ügyvéd lányát, Lavíniát, hat gyermekük közül Gyula volt a legidősebb.

Elischer Boldizsár jól ismerte a német területen kialakult Goethe-kultuszt is. Ahogy Goethe, ő is a lipcsei egyetemen végezte jogi tanulmányait, erőteljes hatással lehetett rá az itt kialakult Goethe-tisztelet. Gyűjtőtevékenysége feltehetően már tanulmányai idején elkezdődött. Lipcsében élt a legjelentősebb magán Goetherelikvia-gyűjtő, Salomon Hirzel, akivel baráti kapcsolatban álltak. Hirzel tanácsokkal és ajándékokkal segítette a magyarországi gyűjtőt. Szintén fontos szakmai segítséget nyújtottak Elischernek a német és osztrák Goethe-szakértők (így Friedrich Zarnecke, Hermann Rollett, Gustav von Loeper). Külföldi útjait Goethe-utaknak (Goethereisen) nevezte, és szinte minden alkalmat megragadott, hogy gyarapítsa gyűjteményét. Tagja lett a bécsi Goethevereinnak, az 1885-ben megalapított weimari Goethe Társaságnak és a frankfurti Freies Deutsches Hochstiftnek. Ezek az intézmények elsősorban Goethe munkásságának megismertetését, a Goethe-kor és a német romantika dokumentumai és irodalma gyűjtését tekintették legfontosabb feladatuknak. A Hochstift Goethe házának őrzőjévé avatta, amiről díszes oklevelet állítottak ki számára. Az évek során gyűjteményével olyan hírnévre tett szert, hogy jeles Goethe-kutatók is felkeresték. Anyagilag is támogatta a Goethe-kultusz számos megnyilvánulási formáit, mint például emléktábla-avatások vagy vándorgyűlések megrendezése.
Élete utolsó éveiben Pesten, a Bálvány utca (korábbi nevén Göttergasse, ma Október 6. utca) 10. szám alatt a második emeleten lakott, és itt hunyt el 1895. március 25-én. Közismert ember lévén, haláláról hírt adtak a lapok. A Pester Lloyd híradásában Elischer érdemeinek ismertetése mellett említést tett az értékes Goethe-gyűjteményről, amelyről úgy tudták, tulajdonosa eredetileg a weimari Goethe Múzeumnak akarta adományozni. Ám meggondolta magát: végrendeletében legidősebb unokaöccsére, Gyulára testálta. Jobb kezekbe nem is adhatta volna.

Vezetőségi tagja volt a Műbarátok Körének, gyűjteményének darabjaiból tárlatokat rendezett, s számos művészettörténeti előadást tartott. Gyűjtői tevékenységének szerves részét képezte az elméleti művészettörténeti kérdésekben való elmélyülés. Nagybátyja Goethe-gyűjteményével ellentétben az ő műgyűjteménye 1909-ben bekövetkezett halála után nem maradt egyben, részben értékesítették, részben két fia és felesége osztották meg egymás között. A magyar kultúrtörténetbe azonban nemcsak gyűjtőként, hanem nagylelkű adományozóként is beírta nevét. Haláláról megemlékezett az Akadémia, ravatalánál ott volt az intézmény koszorúja, és érdemei elismerésére, emléke megőrzésére emlékbeszédet tartottak róla a tudományos osztályok ülésein.

Elischer Gyula nagybátyjának szándékait követve nem adta el a megörökölt Goethe-gyűjteményt, hanem hazájának szolgálatot téve valamelyik kulturális közintézménynek, de leginkább a Magyar Tudományos Akadémiának kívánta átengedni. Felajánlása előzményeiről néhány érdekes részletet tudhatunk meg a Pester Lloydból. Az újság 1895. május 27-i esti lapja arról számolt be, hogy Elischer Gyula két hónappal nagybátyja halálát követően annak lakásán kiállítást rendezett az értékes kollekcióból. Elischer doktor egy nagyobb társaságot is meghívott a kiállítás megnyitására, de az egyébként – a nagy sikerre való tekintettel egy nap hosszabbítást is beleszámítva – három napon keresztül látogatható volt minden budapesti Goethe-rajongó számára.

A prominens látogatók közé tartozott Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszter is, aki a búcsúzásnál vendéglátójának kifejezte azt a kívánságát, hogy szeretné, ha ezek a kincsek hosszú távon hazánkban maradnának. Az újságíró arról is értesült, hogy a kívánság teljesülésének minden alapja megvan. Addigra valószínűleg szóban megállapodtak annak intézési módjában, hogyan is kerülhetne a különlegesen értékesnek tartott gyűjtemény a Magyar Tudományos Akadémiához, ugyanis Elischer Gyula Wlassicshoz címzett levele, amelyben megtette felajánlását, és arra kérte a minisztert, járjon közben az Akadémia elnökénél az ügy érdekében, tíz nappal későbbi, 1895. június 9-i keltezésű.

A Magyar Tudományos Akadémia 1895. június 24-i összes ülésén egyhangú szavazással döntött elfogadta a becses adomány és a feltételek elfogadásáról. Heller Ágost főkönyvtárnok vette kezébe az ügyet, és október 7-én a főtitkár, Szily Kálmán főtitkár már arról számolhatott be, hogy a gyűjteményt Elischer Gyulától átvették, a könyvtárban pedig megkezdődött a katalógus készítése. Az Akadémia Palotájának Akadémia utca felőli földszinti saroktermét (ma a Keleti Gyűjtemény egyik helyisége) alakították ki Goethe-szobának, ebben elhelyeztek három könyvszekrényt és egy kettős tárlót. Ezekben, valamint a falakon kaptak helyet a kéziratok, képek, metszetek, könyvek és zeneművek, büsztök és a karlsbadi ásványgyűjtemény, körülbelül háromezer tétel. Balló Ede, a kor kiváló arcképfestője festette meg Elischer Boldizsár portréját, amelyet az adományozó kívánsága szerint elhelyeztek a szobában. A gyűjtemény becsben tartását jól mutatja, hogy az 1896. évi ünnepélyes közűlésen (mai szóhasználattal közgyűlésen), amelyen Ferenc József császár és király is megjelent, Heller Ágost főkönyvtárnok terjedelmes beszámolóban ismertette a Goethe-gyűjtemény jelentőségét, a két adományozó, Elischer Boldizsár és Elischer Gyula érdemeit, valamint az elhelyezéssel kapcsolatos munkálatokat. Arról is beszámolt, hogy a gyűjtemény rendezését megelőzően az Akadémia kiküldetésében ellátogatott a frankfurti Goethe-házba és a weimari Goethe Múzeumba, hogy tanulmányozza az ottani gyűjteményeket. Míg azoknak a gyűjteményeknek jelentős részét kéziratok és ereklyék teszik ki, az Akadémia Goethe-gyűjteménye más jellegű: fő tartalmát a Goethe-irodalmat csaknem teljesen lefedő könyvgyűjtemény jelenti, valamint jelentős a Goethével és Weimarral kapcsolatos kép- és az autográfgyűjtemény is.

A felajánlást követő szűk egy év múlva, a millennium évében, 1896. május 31-én vasárnap déli 12 órakor ünnepélyes keretek között megnyitották a Goethe-szobát, amelyhez egy előszoba is tartozott. A megnyitóbeszédet Eötvös Loránd távollétében Zichy Antal tiszteleti tag tartotta. Rajta kívül beszédet mondott Wlassich Gyula miniszter és az adományozó, Dr. Elischer Gyula is. A megnyitóra elkészült a gyűjtemény katalógusa is Heller Ágost szerkesztésében. Az ünnepi eseményről beszámoltak a lapok, a beszédeket teljes terjedelmében közölte a Pester Lloyd, kiemelve, hogy azzal, hogy az Akadémia e gyűjteményt befogadta és nyilvánossá tette, Magyarország a tudomány terén nem ismeri a sovinizmus fogalmát. A vendégek között számos prominens személy megjelent, köztük Szily Kálmán, az MTA főtitkára, Gróf Széchenyi Béla osztályelnök, Szász Károly akadémikus vagy Goldzieher Vilmos orvosprofesszor. A teremben elhelyezett emlékkönyv első oldalai maradandó emléket állítottak a résztvevőkről. A következő napon közzétették a lapban a nyitvatartásra vonatkozó előírásokat: heti három nap, hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt 10-től 12 óráig ingyenesen látogatható a Goethe-szoba, a többi napokon egy korona fejében volt megtekinthető a kiállítás. A Goethe-szoba volt az első tematikus állandó kiállítás az Akadémia palotájában.