40 000 kilométer Európában

Goethe korában az utazás mást jelentett, mint napjainkban, amikor néhány óra alatt eljuthatunk távoli országokba is. Az utazó lassan haladt, gyalogszerrel, lóháton, szekéren vagy postakocsival. Az út során sokféle kellemetlenségnek ki volt téve: rossz időjárás, kövezetlen utak, kényelmetlen fogadó vagy baleset keseríthette meg az életét, de a fogadóbeli tolvajlás és az országúti rablótámadás sem volt ritkaság.

Viszont alaposan megfigyelhette a tájat, szóba elegyedhetett az útitársakkal és az útjába kerülő helybeliekkel, megtekinthette az útba eső nevezetességeket és megkóstolhatta a helybeli ételeket, italokat. Az utazás egyszerre volt vállalkozás, kaland, művelődési program és kirúgás a hámból. Nemcsak az úton levést jelentette: beleszámítottak az idegen helyeken való tartózkodás hetei, hónapjai, olykor évei is. Goethe több mint 40 000 kilométert tett meg életében.

Az utazás Goethe számos művének fontos motívuma, gondoljunk a Wilhelm Meister-regényekre. Egy jellegzetes úti viszontagságról (és a hozzá kapcsolódó erotikus kalandról) számol be A napló című költemény.

Goethe egyetemi tanulmányait is tekinthetjük utazásnak. 1765 és 1768 között Lipcsében, az 1770-es évek elején Strassburgban tanult jogot. Mindkét város népesebb és nagyvilágibb volt, mint szülőhelye, Frankfurt. A lipcsei évek alatt Goethe még nem töltötte be huszadik életévét. Apja bőven ellátta pénzzel. Jó helyen lakott, színházba járt, rajzot és fametszést tanult, barátait meghívhatta lakomákra és ivászatokra. Ekkor írta első verseit, ekkor érték az első erotikus élmények. A strassburgi időszakban már huszonéves fiatalember. Joghallgatóként is megállja a helyét, végzettséget szerez. Ekkor írja első fontos költeményeit és ekkor ismerkedik meg nemzedék- és vetélytárs költőkkel, mindenekelőtt Jakob Michael Reinhold Lenzcel, és Johann Gottfried Herderrel, aki eleinte mentora, később eszmetársa. Egy közeli faluban találkozik első nagy szerelmével, Friederike Brionnal; legszebb korai verseit ez a lány ihlette.

Svájci utazások. 1775-ben, menyasszonyával, Lili Schönemann-nal történt szakítása után barátaival, a Stolberg-fivérekkel együtt Zürichbe utazott. Itt megismerkedett a fiziognómiatan kidolgozójával, Lavaterrel, aki nagy hatással volt rá. Bejáratos lett Barbara Schulthess szalonjába, ahol megfordultak a korabeli zürichi írók, művészek és tudósok. Négy év múlva, 1779 őszén elkísérte az akkor huszonkét éves Károly Ágost herceget a svájci hegyek közé.
Tizennyolc évvel később, 1797-ben jutott el harmadszor Svájcba, sok évvel a francia forradalom és legjelentősebb úti vállalkozása, az itáliai utazás után. Megfigyelt természeti tüneményeket (schaffhauseni Rajna-vízesés, Gotthard-masszívum, Vierwaldstätter-tavak), népszokásokat, gazdaságot egyaránt.

Utazások a Harz-hegységben. A Harzba is háromszor látogatott el: 1777-ben, 1783-ban és 1784-ben. Mindhárom alkalommal megmászta annak legmagasabb hegyét, az akkor még bejáratlan és veszélyesnek számító Brockent. A hagyomány szerint ez a hegy a Walpurgis-éji (április 30.) boszorkánygyűlések helyszíne. A környező falvakban erről számos mondát hallhatott, amelyeket felhasznált a Faust Walpurgis-éji epizódjában. A Harz fővárosából, Goslarból kiindulva felkereste a rammelsbergi ércbányát is. Az első Harz-expedíció ihlette a Téli utazás a Harzban című költeményt.

Szolgálati utak. A költő a fejedelemség ügyeiben, főleg az első weimari évtized során, számos szolgálati utazáson vett részt, Berlintől Erfurtig, utóbbi helyen legalább ötvenszer járt. Szolgálati útnak tekinthető az is, amikor elkísérte Károly Ágost herceget 1792-ben a Rajna-vidéki hadjáratba.

Gyógykezelések. Idősebb korában Goethe gyakran utazott gyógyfürdőkbe, legtöbbször Karlsbadba, de más gyógyvizes helyekre is. Ezek az alkalmak éppen úgy szolgálták a tapasztalatszerzést, a kapcsolatépítést, olykor szerelmi kalandok bonyolítását, mint az egészség karbantartását.

Itáliai utazás, 1786–88. Goethe legfontosabb útikalandja. Befolyásolta egész hátralevő életét. Az utazás eredetileg szökés volt: a weimari államügyek elszívták alkotói energiáit, és az 1780-as évek közepén rémülten döbbent rá, hogy évek óta nem írt jóformán semmi lényegeset. De nemcsak erről van szó, hanem arról a vonzásról is, amelyet Itália az ókor óta az Alpoktól északra lakó emberre gyakorol. Goethe részben az olasz reneszánsz emlékeivel akart találkozni, de még fontosabbnak érezhette az antikvitással való szembesülést, elvégre kultúrakoncepciójának egyik pillére volt az antik és a modern közti átjárhatóság. 1786 szeptember elején Karlsbadból nem tért vissza Weimarba, hanem München és a Brenner-hágó érintésével Itáliába indult. Verona, Vicenza, Padova, Velence, Bologna és Firenze érintésével novemberben érkezett Rómába, ahol februárig tartózkodott. Innen Nápolyba, majd Szicíliába – Palermóba, Agrigentóba és Cataniába – vezetett útja, aztán visszatért Rómába, ahol csaknem egy évig, 1788 áprilisáig maradt. Közben újjáéledt alkotói önbizalma. Sok verset, prózát és naplóbejegyzést írt, utóbbiakat átdolgozva, szerkesztve Itáliai utazás címen jelentette meg. Rengeteg grafikája is fennmaradt ebből az időszakból. Ekkor írta az Iphigénia– és a Tasso-drámát, és kezdett újra dolgozni a Fauston.

Intenzív kapcsolatot tartott fenn az Itáliában tartózkodó német művészekkel (említendő két festő, Wilhelm Tischbein és Angelika Kaufmann), felszabadító hatású erotikus élményekben volt része (lásd Római elégiák), és kitűnően megtanult olaszul (utóbb lefordította Benvenuto Cellini reneszánsz ötvösmester és kalandor [1500–1571] önéletírását). Károly Ágost herceg nem neheztelt meg rá a szökés miatt: továbbra is folyósította járandóságát, és ez tette lehetővé, hogy Goethe gondtalanul tölthette az itáliai tartózkodás csaknem két évét. 1788 tavaszán indult haza, június közepén érkezett meg Weimarba. Pozíciója távollétében megerősödött: a herceg többé nem terhelte annyi államüggyel, mint az első weimari évtizedben, így erejéből és idejéből írásra is futotta.

A teljesség kedvéért említendő, hogy két évvel később, 1790-ben sor került egy újabb itáliai utazásra: ekkor Goethe az anyahercegnőt kísérte el Velencébe. Ez az utazás azonban, jelentőségét tekintve, meg sem közelíti az előbbit.