A herceg szolgálatában

Goethe mint közéleti szereplő

Goethe közéleti szereplését mérlegelhetjük helyi, összeurópai, német irodalmi és világirodalmi szempontból is. Az első szempont alapján megtudhatjuk, milyen sokféle, szerteágazó tevékenységet folytatott a weimari udvarban, fiatalkori odatelepülésétől késő időskoráig. Másképpen szólva: milyen irodalmon kívüli feladatok kötötték le ennek a rendkívüli munkabírású embernek igen sok idejét, figyelmét, energiáját? A második szempont alapján az derül ki, hogy Goethe, aki nemcsak németnek, hanem európainak is meghatározó személyiség volt, egyszemélyes intézményként, költőfejedelemként és gondolkodóként, milyen hatást gyakorolt kortársaira, mit akart és mit tudott elérni.

Weimar, ahol 1776-ban kezdte meg hivatali tevékenységét, provinciális hely volt, és mint ilyen, nyomasztó lehetett. Többek között e provincializmus elől szökött tíz évvel később, 1786-ban Itáliába. Ugyanakkor a weimari provincializmus védőburok is volt: megóvta mind az elszigetelődéstől, mind a nagyvárosi környezet sivárságától és személytelenségétől. Goethe úgy maradt helyi potentát, hogy közben hozzászólhatott a világfolyamatokhoz, részt vehetett alakításukban. Az első weimari korszak tíz éve alatt nagyon keveset írt. Egyszerűen nem maradt rá ideje. Alkotói energiáit annak tudata is béníthatta, hogy elmúlt a fiatalság, és elfogyott az ifjonti lendület. Annál aktívabb volt udvari emberként és tisztviselőként. Tagja volt az államtanácsnak, rendszeresen részt vett az üléseken. Felügyelte az ilmenaui ezüst- és rézbányát. Részt vett az útépítő- és a hadkiegészítő bizottság munkájában. Foglalkozott a hercegség pénzügyeivel és egyéb gazdasági ügyeivel, többek között méhészettel és fakitermeléssel. Sokat utazott a herceg megbízásából különféle német tartományokba, számos ügyben képviselte a fejedelemség érdekeit. Évtizedeken át irányította és fokozatosan felvirágoztatta a weimari fejedelmi színházat. Vele íratta meg a herceg a farsangi és egyéb udvari felvonulások verses forgatókönyveit. (Ezt akár irodalmi tevékenységnek is tekinthetjük, elvégre számos udvari verselmény utóbb bekerült a Faustba, de Goethe valószínűleg nyűgnek érezte.)

1788-as visszatérése után már nem kellett annyi adminisztratív terhet hordoznia, mint az első weimari években. Több ideje és ereje marad az írásra: véglegesíti a Faust első részét, és írni kezdi a Wilhelm Meister-regényeket. Ekkoriban a hercegség tudományos és kulturális ügyeit irányítja, többek között ő felügyeli a jénai egyetemet, ő dönt a professzorok meghívásáról. Neki köszönhető – például –, hogy Fichte és Hegel ott taníthatott. Mindez rengeteg tárgyalással és egyeztetéssel, kapcsolatfelvétellel és kapcsolattartással járt. Ugyanez mondható tudományos tevékenységéről is, amely az 1790-es években bontakozott ki, és élete végéig tartott. Foglalkozott többek közt ásványtannal, geológiával, botanikával, anatómiával (különösen oszteogenezissel, azaz csontképződéstannal), zoológiával, meteorológiával, optikával és színelmélettel. Mindez folyamatos levelezést jelentett a korabeli tudományos élet prominenseivel, kéziratok küldését, beérkező kéziratok véleményezését. Részt vett és állást foglalt a korszak tudományos vitáiban.

A francia forradalom után elkísérte a herceget a Rajna-vidéki koalíciós hadjáratba. Hónapokat töltött katonai táborban. Tanúja volt Mainz elhúzódó ostromának, tapasztalatait meg is írta. Nemzetközi politikai tényezőnek is tekinthető: erről tanúskodik, hogy 1808 őszén Erfurtban személyesen találkozott (és a Wertherről beszélgetett) Napóleonnal, aki a francia Becsületrenddel tüntette ki. Ugyanekkor I. Sándor cártól a Szent Anna-rendet vehette át.

Schillerhez fűződő barátsága 1794-ben kezdődött, és tartott 1805-ig, Schiller haláláig. Ez is félig-meddig nyilvános intézményként működött. Intenzív szellemi-alkotói csereszolgálat zajlott köztük, együtt igyekeztek alakítani az irodalom belső értékrendjét, és együtt vívták a korabeli kulturális harcokat. Schiller halála után Goethe a német romantika domesztikálását vitte végbe. Nagy befogadó, egyszersmind nagy kirekesztő is volt. Termékeny kapcsolatot tartott fenn a nála húsz-harminc, később negyven-ötven évvel fiatalabb alkotókkal, Arnimtól és Brentanótól kezdve a Schlegel-fivéreken át egészen Heinrich Heinéig. Viszont érték- és ízlésítéletének éppen a Goethe-kor két legkiválóbb tehetsége esett áldozatul, Hölderlin és Kleist. Nagyfokú nyitottság és érdeklődés volt rá jellemző (ez a távoli kultúrákat is magában foglalja, gondoljunk az orientalisztika és a perzsa költészet iránti érdeklődésére), de a vadságot és az aránytalanságot vajmi kevéssé tolerálta; holott az ő főművében, a Faustban is nem kevés szilajság és ormótlanság észlelhető.

Mindezeken túlmenően: ő a „praeceptor Germaniae”, azaz Németország nevelője. Ő az a tekintély, amely ellen életében is, haló poraiban is mindmáig hiába lázadoznak az önjáró elmék: ettől is csak ő lesz még nagyobb és még erősebb. „Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja” – írta az első világháború előtt Ady Endre. Amivel közvetve azt ismeri el, hogy mindig érdemes odafigyelni Goethére.

Legnagyobb
műve az élete volt

Goethe korai évei

A herceg szolgálatában

Goethe mint közéleti szereplő

Lányok és asszonyok

Goethe múzsái

40 000 kilométer
Európában

Goethe utazásai

Werthertől Faustig

Goethe irodalmi munkássága

A csontoktól a szivárványig

Goethe természettudományos munkássága

A látás nyelvén

Goethe képzőművészeti tevékenysége

Géniusz ad infinitum

Goethe számokban

"A legnagyobb
műve az élete volt"

Goethe korai évei

A herceg szolgálatában

Goethe mint közéleti szereplő

Lányok és asszonyok Goethe körül

Goethe korai évei

40 000 kilométer Európában

Goethe utazásai

Werthertől Faustig

Goethe irodalmi munkássága

A csontoktól a szivárványig

Goethe természettudományos munkássága

A látás nyelvén

Goethe képzőművészeti tevékenysége

Géniusz ad infinitum

Goethe számokban

Scroll Up