A legnagyobb műve az élete volt

Mondják Goethéről, hogy – hatalmas életműve ellenére – legnagyobb műve maga az élete volt. Hosszú és változatos életét tehetsége, tudása és kifogyhatatlan energiája mellett nem utolsósorban családi hátterének köszönheti.

Johann Wolfgang von Goethe tehetős polgári család sarja volt. Apai nagyapja, aki jó nevű női szabómester, majd vendéglős és borkereskedő volt, vagyonával utódai jólétét is megalapozta. Az anyai nagyapa, Johann Wolfgang Textor városi tanácsos, törvényszéki bíró volt. Ennek a családi háttérnek köszönheti Goethe, hogy – ellentétben például Schillerrel – soha nem voltak anyagi gondjai.

Szülei 1748-ban házasodtak össze. Apja, Johann Caspar 21 évvel volt idősebb anyjánál, Katharina Elisabeth-nél. Goethe 1749. augusztus 28-án született, „délben, amikor az óra elütötte a tizenkettőt”. Egy évvel fiatalabb, imádott húgával, Corneliával nőtt fel. A két gyerek a lehető legjobb nevelést kapta: magántanárok sora és apjuk tanította őket, több idegen nyelvet is elsajátítottak, vívtak, úsztak, lovagoltak, zongorázni és rajzolni tanultak, és a legjobb körökben mozogtak. Így hallhatta a 14 éves Goethe azt a koncertet, melyet a hétéves Mozart adott 1763. augusztus 18-án Frankfurtban.

Költészet és valóság című önéletrajzi művében az idősödő költő részletesen elbeszéli gyermek- és ifjúkorát. Egy helyütt ugyan maga is „mesének” nevezi könyvét, annak valóságalapja mégis megkérdőjelezhetetlen. Gyermekkorának meghatározó élményei közé sorolja a nagyanyjától kapott bábszínházat, a frankfurti szülői ház nagyszabású átépítését és az 1755. november 1-jei lisszaboni földrengést. Nagy benyomást tett rá az a művelt francia katonatiszt is, akit a hétéves háború alatt szállásoltak be a szülői házba, ahol aztán művészekkel találkozott és francia nyelvű színházat szervezett.

Pedáns apjával meghasonlott volt a viszonya és sok a konfliktusa, életvidám anyját a rajongásig szerette. Gyakran idézik egyik időskori versét, miszerint alkatát és komolyságát apjától, tehetségét anyjától örökölte. 1765 szeptemberében apja kívánságára jogi tanulmányokba kezd Lipcsében. A jogtudomány valójában nem érdekli, az egyetemen irodalmat hallgat, költőkkel barátkozik és rajzórákat vesz. Lipcsében esik először szerelembe, divatos rokokó verseket ír a három évvel idősebb Katharina Schönkopfhoz.

Súlyos betegsége miatt 19. születésnapján visszatér Frankfurtba, ahol hónapokig az ágyat nyomja. Anyja pietista lelkületű barátnője, Susanne von Klettenberg ápolja, akinek hatására önmegfigyelésbe kezd, alkimista könyvet olvas, kísérletezik, érdeklődni kezd a középkor, a misztika és az okkultizmus iránt.

1770 áprilisában apja Strassburgba küldi, hogy ott fejezze be a jogi egyetemet. A biztonság kedvéért magántanárt is fogad mellé. Ekkor sem a jog áll Goethe érdeklődése középpontjában: történelmi és orvostudományi előadásokat hallgat, élénk társasági életet él, táncolni tanul és beutazza a környéket. Lenyűgözi a város gótikus székesegyháza. Összebarátkozik Johann Gottfried Herderrel (1744–1803), aki figyelmét a régebbi korok és az angol irodalom, valamint a népköltészet felé irányítja. Foglalkoztatja a Londont is megjárt filozófus író, Johann Georg Hamann (1730–1788) nyelvfilozófiája, miszerint „a költészet az emberiség anyanyelve”. Népdalokat gyűjt és beleszeret Friederike Brionba, egy lelkész lányába, hozzá írja később híressé vált népies-szerelmes verseit. Az egyetemet is elvégzi: 1771 augusztusában, másodszori nekifutásra megkapja jogászdiplomáját. Amikor elhagyja a várost, Friederikétől csak levélben búcsúzik.

Ezt követően apja támogatásával ügyvédként dolgozik Frankfurtban, 1774-ig különösebb lelkesedés nélkül 28 pert bonyolít le. Egyre többet és egyre szenvedélyesebben ír, sokat publikál. 1772 májusától a wetzlari birodalmi törvényszék joggyakornoka. Az itt eltöltött idő tapasztalatai megjelennek írói munkásságában is: Charlotte Buff iránti szerelme a Wertherben kap ihlető erőre, egy gyerekgyilkos anya perének megrendítő emlékét Faust Margitjának alakja őrzi. Lelkesen ünnepli Shakespeare névnapját, belekezd a Faust-motívum feldolgozásába és a Götzbe.

1774 végén a frankfurti  Vörös Kakas fogadóban megismerkedik Károly Ágost szász-weimar-eisenachi herceggel. 1775 májusában Werther-viseletben bejárja vele Svájcot, november 7-én pedig a herceg meghívására Weimarba érkezik, ahol hamarosan az egyik legbefolyásosabb és legjobban fizetett államférfi lesz.